Önéletrajz

Üdvözlöm!

Boldizsár Zsolt

Boldizsár Zsolt

A nevem Boldizsár Zsolt, 1961-ben születtem. Gyermek és ifjúkori éveimet a Somló hegy északnyugati lábánál, Somlószőlősön töltöttem. Kisiskolás korom óta képzőművészeti pályára készültem, de sajnos az ember életében nem mindig úgy „fújnak a szelek”, ahogy azt ő szeretné. Sajnos – különböző okok miatt – nem volt módom festészetet tanulni, de a rajzolásról, festésről soha nem mondtam le.
A gyermekként általam megálmodott pályától sokkal messzebb nem mehettem volna. Pápán, a “Mezőben”, húsfeldolgozó szakmát tanultam. Talán nem csinálhattam rosszul, mert végzős koromban a szakma ifjú mestere versenyen én képviselhettem Veszprém megyét az országos döntőben. A szakmunkásképző után Szombathelyen a Hevesiben érettségiztem. Tanulmányaim végeztével a Devecseri Húsüzemben dolgoztam huszonegy évig, az utolsó egy évtizedben mint üzemvezető-helyettes.

1989-ben házasodtunk össze Feleségemmel, aki azóta három gyermekkel ajándékozott meg. Igaz a mondás, ha egy férfi életében való történésekre választ keresünk, “Keresd a nőt!”. Megismerve régi titkos vágyaimat, első közös karácsonyunkra olajfesték készletet kaptam tőle ajándékba. Talán itt kezdődött a festészeti pályám. Azóta igyekeztem minél több ismeretet szerezni, autodidakta módon képezni magamat. A régi nagy mesterek útmutatása alapján, meghallgatva kortársaim kritikáit, festek. Igazi mesterem eddig még sajnos nem volt. Én úgy szoktam mondani, amit a Jó Isten adott, azzal próbálok több-kevesebb sikerrel gazdálkodni, és közben azzal vigasztalom magam, hogy én a legnagyobb Mestertől tanulok. Ami igazán megragadott, az a romantika és a plan air. Igazi példaképet nem tudok mondani. Erre a kérdésre azt szoktam válaszolni, példaképem Édesapám. Bár Ő nem festett, de Jó Ember volt. Meggyőződésem, hogyha életemben sikerül jó embernek lennem, a tehetségem szerinti legjobb festő is fogok lenni.

Az iskolai képzés hiányát érzem, mert tudom hogy a festészeten keresztül sokkal több mondanivalóm lenne, mint amennyihez eszközöm van. Az életemben harmóniára törekszem, és ezt a harmóniát szeretném közvetíteni a festészet által is.
Ha lehet ilyen, festői hitvallásom így szól:

„Számomra festeni annyi, mint törekedni a harmóniára, a lelki békére, és ezt továbbadni az alkotás által.
Rácsodálkozni a nap sugarára, menni a Fény után. A Fény, ami a természetnek élet, a léleknek remény, ami megfoghatatlan.
Ez a megfoghatatlan teszi számomra széppé és végtelenné az alkotás folyamatát, hisz a boldogság kék madarát sem kézben tartani, hanem nap mint nap újra keresni jó.”

1999 óta a „Somló fővárosában”, Devecserben élünk. 2002-ben otthagytam a munkahelyemet, azóta a családom mellett minden időmet a festészet tölti ki. Nagyon vékony és száraz kenyér, de finom az íze.

Az elmúlt húsz évben számtalan csoportos és egyéni kiállításon vettem részt. Képeim eljutottak Európa számos országába és a tengeren túlra is.
Négy alkalommal nyertem díjat az ajkai Képzőművészeti Szalonon, 2008-ban Vasváron, a XXX. Hegyhát Tárlaton a zsűritől különdíjat kaptam. Bár festettem már aktot, csendéletet, egyházi témájú képeket, de munkáim legjelentősebb részét a tájképek teszik ki. Az Őrvidéktől kezdve a Gyimesi-szorosig bezárólag „átfestettem” a történelmi Magyarország területét. Imádom a vízpartokat, az árnyas erdőbelsőket, a magyar vidék hangulatát festeni. De a fő festészeti témám az a hely, ahova születtem, ahova midig jó visszatérni, ami úgy érzem, midig visszavár: ez a Somló. Nap mint nap mindig új arcát mutatja nekem. Jó lenne addig élni, amíg meg nem unom festeni a Pannon táj eme gyöngyszemét.

E tájhoz való kötődésemet talán egy versszak fejezi ki legjobban. Bár nem ismertem a költőt, úgy érzem, ezt az egy versszakot énrólam írta:

„A Somló-csúcs alatt
virraszt egy gondolat:
nekem a hit, erő, remény.
Ha semmi, mégis az enyém!
Ott búvik meg hazám;
Ott szült anyám s nevelt apám.
Az a virrasztó Gondolat a mindenem:
belőle indulok, hogy győzzek mindenen!”

(Részlet Pauer Antal: A Csobánc tetejéről láttam a Somlót c. verséből)

Ezen a tájon volt kiállításaim túlnyomó többsége is, és amire amatőrként büszke vagyok, általában teltházas megnyitókkal és nagy látogatottsággal.
Amellett, hogy tisztába vagyok vele, hogy festészetemnek sok a hiányossága, amit festek, az a mai világban „avítt”, meggyőződésem, hogy a közönséget vissza lehet és vissza kell csábítani a kiállítótermek falai közé.

Mert divat azt mondani, hogy nem a közönség véleményéért, hanem magáért az alkotás öröméért festünk.
Ez számomra olyan, mintha a somlói szőlősgazda nem az eljövendő szép termés reményében izzadna a napon, hanem úgymond a „kapálás öröme” hajtaná ki a szőlőbe.
Tudom, a festészet nem kapálás, de hiszem, hogy mint az élet más területein is, az igazság valahol félúton van.

Mivel számomra nagyon sokat jelent a közönség véleménye, hozzá kötődik életem egyik fontos „zsűrizése” is. Egy idős angol úriember, miután megnézte és dicsérő szóval illette képeimet, művész úrnak szólított. Mondtam neki, hogy számomra nagyon megtisztelő ez a megszólítás, de nekem ez nem jár, hisz én festészetet iskolai keretek között nem tanultam, nincs róla diplomám. Kérdésére válaszolva, hogy akkor mit tanultam, én válaszoltam: a tanult szakmám szerint én hentes vagyok. Ő kicsit gondolkodott és ezt válaszolta: „Tudja fiatalember, én még csak két napja vagyok Magyarországon, de azt már most tudom, hogy az Ön hazája egy nagyon gazdag ország lehet, ha itt a hentesek így festenek!”. Nos, az alkotás gyönyörű „fájdalma” mellett ezek azok a pillanatok, amikért érdemes festeni.

Hogy amit én eddig festészet néven „elkövettem”, az ér-e valamit, azt nem tudom.
De azt tudom, hogy láttam nehéz, kemény életet élő embereket a képeim előtt mosolygó szemekkel állni, és láttam embereket, akik a képeimet nézve megértették, hogy számomra micsoda mérhetetlen boldogságot jelent festeni, nos ezek közül az emberek közül néhánynak láttam valami apró, gyanús csillogást a szeme sarkában.
Lehet, hogy bolond vagyok, de nekem már ezért  megéri festeni !
Amíg megadatik, hogy ecsetet vehetek a kezembe, én ehhez tartom magam.

Isten engem úgy segéljen!

Boldizsár Zsolt