Mentegetőzés (Előszó)

Igen! Mint a címben is olvasható, mentegetőzni szeretnék. Hogy mi serkent magyarázkodásra? Elmondom.

Amikor, vagy húsz évvel ezelőtt, elkezdtem a festészettel komolyabban foglalkozni, kaptam jobbról, balról, de leginkább hátba.
– Nehogy azt gondolja, hogy… Mármint hogy festőművész vagyok és hogy tudok festeni. Nem tudtam elmondani mindenkinek, és talán nem is akartam. Nem mondtam el, hogy nem gondolom azt, hogy…

Tisztában vagyok vele, hogy az a festőművész, aki erről megfelelő képzést kapott, és ezt diplomával alá is tudja támasztani. Mivel az előbbit nem volt szerencsém kapni és ebből kifolyólag az utóbbival nem rendelkezem, mindig is tudtam a helyem a világban. Ó, ha tudnák, hányszor küzdöttem és hányszor küzdök a mai napig önnön magam kicsinységével?!

Tudom, hogy nem vagyok és talán soha nem is leszek festőművész, de bízom benne, hogy így sem szükségtelen, amit csinálok.

Amikor azt mondtam, hogy eséllyel soha nem is lehetek festőművész, azért azzal vígasztalom magamat, hogy ha elegendő időt kapok a jó Istentől,ha nem is lehetek festőművész, de ha hittel és kellő alázattal állok oda a festőállvány elé, akkor talán egyszer, nehány képemet megilleti az a szó, hogy művészet.

Úgy érzem, az elmúlt esztendők alatt sikerült a bennem kételkedőket meggyőznöm arról, hogy tudom helyén kezelni a dolgaimat.
Most, hogy reményeim szerint ezt sikerült elérni, tesék, most megint elkezdtem valamit, amihez nem értek!

ÍROK!

Nos ezért mentegetőzök.

Megpróbálok okosabb lenni és elébe menni a dolgoknak.
Nem! Nem gondolom magamat írónak és nem hiszem azt, hogy tudok írni. Tudom, hogy ezer sebből vérzik az, amit írás néven elkövetek és bár hozzáértő segítségével még gyógyítani is lehetnek ezeket a sebeket, de nem teszem.

Nem teszem, mert talán nem ez a lényeg. Nem, mert nem akarok író lenni, csak vannak dolgok, amiket szeretnék elmondani. Hogy mit akarok elmondani?

Azt, amit a képzetlenségemből kifolyólag a képeimen keresztül nem tudok elmondani, pedig szeretném. Ami ha nem mondom el, akkor fáj, és én rosszul tűröm a fájdalmat.

Hogy miért akarom elmondani?

Mert a jó Isten érző lélekkel ajándékozott meg.

Megajándékozott, és én úgy érzem, érdemeim felett túl bőkezű volt velem.

Az elmúlt esztendők alatt, ha néha a körülöttem lévők “nyakába bortottam” a lelkemet, azt vettem észre, hogy egyre többen vannak, akik nem ugranak félre előle.
… és mert rég rájöttem arra, hogy a jó szó nem kerül semmibe és mégis sok jót lehet vele tenni. S, talán a jó szóra még sosem volt ekkora szükség.

Bár napjainkban érzelmet kifejezni nem divatos dolog. Ráadásul bajos, ugyanis szólni kellene egymáshoz, amire a mai ember időhiányra hivatkozva nem kerít sort.

Pedig mennyi baj elkerülhető szóval! Főleg ha az a szó őszinte. Ha megtanulunk őszintének lenni, rájövünk, hogy nehézségeink ellenére az élet nagyon szép.

Kulcsszó az őszinteség. Sok ember elfelejtett őszintén örülni, még akkor is, amikor ténylegesen oka lenne rá.
Mindannyiunkkal történnek csodák, csak meg kell tanulni észrevenni.

Ezekből, az én kis csodáimból is szeretnék néhányat leírni.

Azt mondják a boldogság, egyenlő anyagi jólét.
Nem akarok álszent lenni, tudom, hogy az nagyon jó, még ha nem is sokat próbáltam. De ha az ember megtanul őszintén örülni, a nehézségek közt is megtalálja a boldogságot.

A mai, modern ember hajlamos tagadni, vagy rossz irányban keresi a mennyországot, pedig közelebb van hozzánk, mint gondolnánk. Amikor, bármilyen kicsi örömüket látva, gyermekeim szemébe nézek, műholdas navigáció nélkül is pontosan tudom a mennyország koordinátáit.

De nem csak a pozitív érzelmekben hiányzik az őszinteség. Őszintén kellene egymásra megharagudni is, bár ennek csak akkor van értelme, ha utána ugyanolyan őszintén meg is tudunk bocsájtani egymásnak.

Hiszem, hogy az ember, akkor maradhat Ember, ha megtanul ismét tisztán egymás szemébe nézni, őszintén kifejezni örömét, bánatát, ha a könnyek nem a gyenge ember, hanem a túláradó, tiszta érzelem szinonímái lesznek.

Hiszem, hogy ez lehet, és ez lesz a világ jövője!

 

Visszaolvasva soraimat, riadtan látom, ismét van okom mentegetőzni.

Azt sem gondolom, hogy próféta vagyok és tévedhetetlen.

Csak… szándékaim szerint, őszinte.

 

Ha butaságokat írtam, kérem nézzék el nekem!

Vissza